A Csongrádi Borvidéken a szőlőművelés a középkor (476-1492) óta van jelen. Vannak források, amelyek szerint a honfoglalás (895-900) óta folyik szőlőművelés a területen. Az első írásos bizonyítékok a XI. századból maradtak az utókorra.
A garamszentbenedeki apátság 1075-ben íródott alapítói levelében említést tesznek a szőlőművelésről, melyet a Csongrád határában lévő pusztaságokban, mezőkön végeztek.
A Csongrád megye székhelyét adó Szeged város polgárai is végeztek úgynevezett extráneus szőlőművelést kisebb-nagyobb birtokaikon, mint ahogy több szabad királyi város és mezőváros lakói is, akik a borkereskedelemből jelentős bevételre tettek szert. Mátyás király idejéből (uralkodása: 1458-1490) okleveles adatok igazolják a XIV. századi homoki szőlőtermesztés jelentőségét.
A török hódoltság idején (1552-1693) a Kadarka szőlőfajta megjelenése és a hozzá kapcsoló vörösborkultúra alakította a szőlészeti-borászati technológiát.
A Csongrádi termőtájon a XVI-XVII. századból is vannak forrásaink, melyek Csongrádi szőlőskertekről tudósítanak az 1660-as évekből. Mária Terézia (uralkodása:1740-1780) rendeletben szabályozta 1779-ben a szőlőművelőket a Duna-Tisza közi homoktalajok szőlővel történő beültetésre, mellyel megkötötték a talajt és sikeresen megállították a futóhomokos területek növekedését
A Csongrádi borvidék történetében meghatározó szerepet játszott a filoxéravész terjedése (1874-1914), amely Észak-Amerikából indult az 1860-as években, majd egész Európán végig söpört. A filoxéra, más néven szőlőgyökértetű, egy talajlakó élősködő, mely a földben készíti járatait és közben a szőlő gyökérzetét szúrogatja, rágja, ezzel a szőlőtőkék teljes pusztulását okozza. A laza szerkezetű homoktalajokban a kártevő járatai beomlanak, így az élősködők elpusztulnak. Ennek köszönhetően az Alföldön a későbbiekben nem jelentkezett a filoxéravész. Ez a tény óriási lendületet adott a homoki szőlőkultúra terjedésének, továbbá az is közrejátszott ebben, hogy a homoki szőlő bőséges hozammal bírt. Ekkorra a homoki szőlőtermesztés elérte Magyarország összes szőlőterületének a felét. A XIX. század végén Csongrád megyében is jelentős szőlőtelepítések zajlottak, melynek köszönhetően a XX. század elejére 10.100 kataszteri hold szőlővel beültetett területet tartottak nyilván a megyében, ahol két jelentős területre határolódott a szőlőtermesztés: a Szeged környéki és Csongrád vonzáskörzetében megtalálható szőlőültetvényekre. A Szeged környéki területeken legelterjedtebb fajta a Magyarka volt, mely a fehérborok alapanyagát adta, és a Kadarka, melyből főként sillert készítettek. Az említett fajták mellett termesztettek Gyöngyszőlőt, Muskotályt, Rizlinget, Veltelinit, Ezerjót, Kövidinkát, Szilvánit, Mézes fehéret és Mustost is.
A Csongrádi területeken ebben az időszakban fellelhető fajták az alábbiak voltak: Feketekadar, Fehérkadar, Keselykadar, Cigányszőlő, Góhér (Bajor), Dinka és változatai, Magyarka, Fehér tökszőlő, Gyöngyszőlő, Bogdányi (Csipkés, Tök, Kereklevelű).
1894-ben rendeletben szabályozták a „mezőgazdaságról és a mezőrendőrségről” szóló törvénycikkben a hegyközségek megalapításának jogi feltételeit, melynek lényege: Ha valamely település határában legalább 100 kataszteri hold (1 kataszteri hold = 0,5754 hektár) nagyságú szőlőterület van, és az legalább 20 vagy több birtokos tulajdonában van, akkor a birtokarány szerinti tagság 1/3-a kimondhatta a szervezet megalakulását.
Hatáskörei:
-ültetvények őrzése
-hegyrendészet (körzetek és csőszök beállítása)
-szőlőrekonstrukció = telepítések összehangolása
-kártevők elleni védekezés szakirányítása = filoxéra, peronoszpóra és egyéb szőlőbetegségek
-új borkészítési eljárások bevezetésének elősegítése
-modern termesztéstechnológia népszerűsítése
1894-es rendelet helyi szabályozása Ludrovai Tóth István szerint:
-szőlőutak készítése
-szüret határidejének megállapítása
-csőszök felfogadása és elbocsájtása
-vadászati jog bérbeadása
-szőlő és bor értékesítését előmozdító bármely dolog felkarolása
1903 szeptemberében Ludrovai Tóth István Csongrádi szőlőbirtokos összehívta a csongrádi szőlősgazdákat, akik a Községháza tanácstermében nagy számban jelentek meg, és egyöntetűen a társulat létrehozása mellett döntöttek. Ezt követően kérvényt intéztek a járási főszolgabíróhoz, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.
A főszolgabíró összeírta a csongrádi szőlősgazdákat.
A Csongrádi Szőlőbirtokosok jegyzéke 1906 nevet tartalmazott.
1903. december 13-án Nagy Pál Illésnél újra összehívták az érdekelteket, ám a birtokosok 1/3 sem jelent meg, így sikertelennek bizonyult az akkori értekezlet az Erzsébeti Hegyközség megalakítása céljából.
1910-ben a megyeszékhelyen megalakult a Homoki Szőlősgazdák Országos Egyesülete, mely a homoki szőlőgazdálkodás fejlesztését tűzte ki fő céljául. A 
gazdák egyre nagyobb figyelmet fordítottak a szőlőtermesztésben a permetezésre, a borkészítési eljárásoknál pedig a préselés technológiájára.
1925-ben Magyarország szőlőültetvényeinek több mint 50% az alföldi borvidéken található
1930-as években a két világháború között állami borpincéket hoztak létre, amellyel enyhítették az értékesítési gondokat.
A két világháború között az 1930-as évek végén, Csongrádon és Szegeden állami borpincéket létasítettek, melyek enyhítették az értékesítési nehézségeket. Ebben az időben, Csongrád megyében, országos viszonylatban is élen jártak a modern termesztési eljárások alkalmazásában több száz kataszteri holdon.
Csongrádon 1938 februárjában adták át a Magyar Királyi Állami Borközraktárt, mely enyhítette a borértékesítési nehézségeket.
1938-ban újabb rendeletet hoztak létre és kötelezővé tették a szőlősgazdák összeírását.
A rendelet értelmében:
A rendeletet kiterjesztették a szőlőn kívül a gyümölcsösökre is
Lecsökkentették a településenkénti ültetvényméretet 50 kataszteri hold szőlő és gyümölcsös nagyságához
A törvény megszüntette a hegyközségek köztestületi jellegét, és helyette aktív szerepet kaptak
Az összeírás minden 100 négyszögölnél nagyobb ültetvény tulajdonosának kötelező
A hegyközség jogosulttá vált kialakítani a szőlő- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos szakmai rendelkezéseket
A hegyközség ellenőrző funkciót kapott a borhamisítások, illetve az egyéb kihágások felderítésében
1938. november 3-án Piroska János, Csongrád város polgármestere hirdetményben szólította fel a szőlősgazdákat a rendeletben szereplő összeíráshoz, mely szerint jelenjenek meg a birtoknyilvántartó hivatalban bejelentési kötelezettségük teljesítésére, melyet az adóívük felmutatásával tehetnek meg.
1938. december 29- re Piroska János a rendelet értelmében az összeírást követően összehívta a szervezetei joggal rendelkező szőlősgazdákat, de mivel kevesen jelentek meg, így nem vált határozatképessé a gyűlés.
1939 januárjában újabb közgyűlést hívott össze, mely létszámtól függetlenül határozatképes volt. A közgyűlés elnöke Piroska János volt. A közgyűlés élénk vitával kezdődött a szervezet megalakulását illetően, majd a jelenlévők többsége a megalakulás mellett szavazott, tehát megalakult a Csongrádi Hegyközség.
A Csongrádi Hegyközség Rendje:
Csongrádi Hegyközség alkalmazásában hegyőrök állnak munkába
A hegyőrök munkájukért fizetést kapnak
Kerületekre osztották a szőlővel betelepített területeket
A kerületekbe tíz csőszt fogadott fel a Hegyközség
1945-ben a Csongrádi Borközraktár betagolódott a nagyüzemi szőlő- és bortermelésbe, és a Dél-Alföldi Pincegazdaság egyik legfontosabb feldolgozó központjává vált, ahol a csongrádi körzetben megtermelt kék szőlőfajtákból nagy mennyiségben készítettek vörösborokat.
1945 után a mezőgazdaság szocialista átszervezése fordulatot hozott a szőlőtermesztésben. A Termelő Szövetkezetek erőszakos létrehozásának, a földek, köztük a szőlőültetvények államosításának és a tanyás magángazdálkodás megszüntetésére irányuló törekvéseknek köszönhetően szükségessé tették a szőlőművelés nagyüzemi gépesítését. A külterületeken élő emberek beköltöztek a városokba és az ipari termelésben, gyárakban kaptak munkát.
Az államosítás előtti nagy kiterjedésű szőlőbirtokokat felosztották a Termelő Szövetkezek között. A hagyományos alacsony művelésmódú sűrű 1 méter sortávolságú meglévő ültetvényekben, a legtöbb esetben gyümölcsfák is segítették a termelés hatékonyságát. Ezekben először kivágták a gyümölcsfákat, majd úgynevezett hidas traktorokkal (NDK gyártású RS09) próbálták megművelni a meglévő államosított ültetvényeket. Mivel ezek így nem bizonyultak eléggé hatékonynak kivágtak minden második sort és áttértek a kiskordonos szőlőművelésre. Ekkora már a Magyar Vörösmarty Traktor gyár által gyártott, úgynevezett „kis” Dutra elnevezésű U28-as összkerék meghajtású traktorokkal művelték a sorközöket. Az alacsony művelésmódú szőlőket egyre inkább felváltották a karó melletti, magas művelésmódú kordonrendszeres ültetvények. A nagyüzemi technológiában már 3 méterre telepítették a sorokat, melyeket a szovjet MTZ traktorcsalád gépeivel műveltek. A hagyományos fajtákat felváltották a nagyüzemi technológiához alkalmasabbnak tartott fajták: Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet Franc, Olaszrizling, Zalagyöngye, Rajnai rizling, Ottonel muskotály.
Az „új” fajták megjelenésével a borászati technológia is jelentős változásokon ment keresztül. A Dél-alföldi Pincegazdaság az 1970-es évek közepén Csongrád megye, Szolnok megye és Békés megye szőlőtermésének 50 százalékát vásárolta fel. 1972-től főként a keleti piacokra, elsősorban a Szovjetunióba és Lengyelországba exportált a Pinceszövetkezet. Megyénk területén több termelőszövetkezet is foglalkozott szőlőtermesztéssel: Pusztamérgesen a Rizling Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet, Csongrádon a Petőfi Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet, Bokroson pedig a Kossuth Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet.
A Csongrádi Borpince és a Bokrosi Kossuth Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet közösen elérte, hogy 1986-ban Csongrád város elnyerje Rómában „A Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa” címet.
Mindezzel a Csongrádi Borpincének köszönhetően a csongrádi vörösborok nemzetközi hírnévre tettek szert.
A 1989-ben a rendszerváltást követően beszűkültek az értékesítési lehetőségek és a korábban kialakított szervezeti keretek felbomlottak. Mindezek következtében összeomlott a Keleti borpiac így a szőlészeti-borászati ágazat helyzete alapvetően megváltozott. A rendszerváltásban a kárpótlási eljárások keretein belül az üzemi ültetvényeket a Termelő Szövetkezetek megmaradt vagyonát kiosztották a szülőktől, nagyszülőktől az államosításban elvett területek, ingóságok helyett.
Sok olyan ember kezébe is került szőlőterület, akik sohasem műveltek szőlőt. Nem csupán a szőlőművelő eszközök és gépek hiányoztak a kárpótlások során kiosztott szőlőültetvények tulajdonosai kezéből, hanem a szőlőtermesztéshez szükséges szakértelem is. Ezek az emberek csak pénzszerzési forrásnak tekintették a szőlőültetvényeket, egyre kevesebb gonddal ápolták szőlőiket, és a kedvezőtlen felvásárlási árak miatt nem folytatták a művelést. Az ilyen területek gyorsan tönkrementek és kivágásra kerültek.
-1990-ben az addig Alföldi Borvidék három részre tagolódott: a Csongrádi Borvidékre, a Hajós-Bajaira és a Kunsági Borvidékre. Ekkor Magyarország összes szőlőterülete 112 000 ha, melynek 60 %-a (70 000 ha) az Alföldi Borvidékhez tartozott.
1990-ben az addig Alföldi borvidékként ismert homoki szőlőtermesztés három részre tagolódott: a Kunsági Borvidékre, a Hajós-Bajai Borvidékre és a Csongrádi Borvidékre. 1994-ben, élve a törvény adta lehetőségekkel, a Csongrádi Borvidéken is számos hegyközség alakult, melyek igyekeztek ellátni a szőlősgazdák érdekképviseletét.
2004-ben Magyarország uniós csatlakozása után az Unió lehetőséget adott Magyarországnak, hogy a szőlősgazdák a bizonyítottan jól termő ültetvényeiket jelentős kivágási támogatással kipusztítsák. Ezt Magyarország szolga módon végrehajtotta, míg vele párhuzamosan más EU tagországokban komoly nagyságrendű új ültetvények jöttek létre az ottani telepítési támogatásoknak köszönhetően, így többek között Olaszországban és Franciaországban is.
Az elmúlt évtized szélsőséges időjárásai, főként a téli fagyok óriási károkat okoztak a szőlőültetvényekben. Ez tovább fokozta a piaci nehézségeket és a privatizáció megpróbáltatásait, ami nagymértékben sújtotta a Csongrádi Borvidéket. Mindezek következtében a művelt területek nagysága harmadára esett vissza Borvidékünkön.
A Csongrádi Borvidéken a szőlőtermesztés 1000 éves múltja és a több generációs szőlészetek szinte kötelezik a mai kor szőlősgazdáit, hogy éltessék a szőlőtermesztés hagyományait. A csongrádi borok létjogosultságának helyi viszonylatban ékes bizonyítéka a 2017-ben a XX. alkalommal megrendezésre került Csongrádi Borfesztivál. Ez a rendezvény Csongrád belterületén a város leglátogatottabb és legszínvonalasabb eseménye.
Hasonló, a szőlőtermesztéshez kapcsolódó nagysikerű rendezvény a Bokrosi Hagyományőrző Szüreti Mulatság, melyet féltett kincsként kezelnek a helyiek, és amely bizonyíthatóan száz éves múltra tekint vissza Bokroson. Az első fényképes bizonyítékok szerint az 1920-as évekre nyúlik vissza a Bokrosi Szüreti Mulatságok hagyománya. A rendezvény egyre népszerűbb, így egyre többen vesznek részt rajta. Régen a szőlőben dolgozó emberek és a szőlősgazdák karöltve rendezték a szüreti bálokat, mára viszont az előkészületekben, mely közösségi összefogásból jön létre, közel száz segítő kéz vesz részt. Díszítik a rendezvénysátrat és a falut, fűzik a terményeket, melyekkel a csőszjáték díszletét alakítják ki. A rendezvényt a falu összes utcáján átvonuló lovas kocsis felvonulás is színesíti. A hagyományos csőszjátékot közel ötven beöltözött szerepjátékos élteti az est folyamán, bevonva a játékba a rendezvény vendégeit. A játék a szőlő tolvajok és a csőszök évszázados harcát szimbolizálja.
A Bokrosi Hagyományőrző Szüreti Mulatság felvételt nyert a Települési Értéktárba, az alábbi indoklással:
Az újjáélesztett szokás kellőképpen kifejezi a szőlőhöz és a borhoz kapcsolódó, meglehetősen sokszínű hagyományokat, amelyek Csongrád megye szőlőtermelő településein is megtalálhatóak voltak. A szervezők évek alatt valóságos közösségi ünneppé fejlesztették a szüreti felvonulást és a szüreti bált, amely fontos szerepet tölt be a közösségen belüli kapcsolatok megerősítésében és a helyi identitás kifejezésében is. Felvétele a települési értéktárba feltétlenül indokoltnak tekinthető.
„A Csongrádi Borvidék a Bokrosi Hagyományőrző Szüreti Mulatság által került fel a Megyei Értéktárba 2014-ben az alábbiakban foglaltakkal:
A Megyei Értéktár Bizottság megállapítja, hogy a benyújtott javaslat – a kapcsolódó, Magyar Értéktárban is helyet kapott a Csongrádi borvidékre vonatkozó kiegészítéssel – megalapozott. A Csongrádi borvidék és a Bokrosi szüreti felvonulás és szüreti bál a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény 1.§ (1) bekezdés j) pontja alapján megfelel a törvényben és a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV.16.) Korm. rendeletben foglalt feltételeknek.
A Bizottság a nemzeti értéket – a benyújtott kiegészítés figyelembevételével, a javaslattevővel egyetértésben – „A Csongrádi Borvidék – Bokrosi szüreti felvonulás és szüreti bál” megnevezéssel a Csongrád Megyei Értéktárba felveszi, és a kulturális örökség szakterületenkénti kategóriába sorolja.”
A csongrádi borászok között a több évtizedes szőlőtermesztési és borkészítési rutinnal és nagy tapasztalattal rendelkező gazdák mellett egyre több a fiatal feltörekvő boros gazda. Az új generáció lendületet hoz a Csongrádi Borok világába, egyre inkább felismerik a marketing szerepét a mai innovatív világban. A Csongrádi Borok íz világa a mai borfogyasztási igényekhez tökéletesen illeszkedik. Egyaránt megtalálhatóak a könnyed, üde száraz fehérborok az illatos muskotályos félédes fehérborok mellett, a gyümölcsös friss rozék és sillerek, valamint a karakteres, harmonikus vörösborok, melyek több mint egy évszázada öregbítik a csongrádi borok hírnevét. A Csongrádon és környékén készülő borokat évről-évre egyre nagyobb számban szerepenek országos és nemzetközi versenyeken ahol sikert sikerre halmozva hoznak el nívós díjakat a gazdák.
A Csongrádi Szőlőtermesztésről fellelhető dokumentumok alapján gyűjtötte és írta: Ungerbauer Anikó
